Megszólal egy rezgőre állított telefon. Mocorgás aztán az ébresztőfunkció kikapcsolása. Úgysem tudott aludni. De azért be kellett állítani hátha mégis elmerülne az álmaiban. MOst nem volt szabad ezt tenni. Már döntött. Kikelt az ágyból. Kinézett az ablakon. Nemsokára hajnalodik. Nincs sok idő. Öltözni kezdett. Mikor végzett elkezdte összepakolni a táskáját. Csak a legszügségesebbeket. Pár ruhát, egy füzetet és tollat, némi kaját, pénzt, személyit,mp3at és George Orwell 1984 ét. Útra kész. Körbenézett a szobában. A falakon képek sorakoztak. Az egyiken ÁKos az ágy felé mutatott. Mintha csak a helyes irányt jelezné. Átfutott az agyán hogy talán mégsem kéne ezt. Aztán ahogy átfutott úgy máris elfelejtődött. A mobilját az asztalon hagyta. Az most nem kell. Beszívta aszoba állott levegőjét. Kinyitotta az ablakot. Öt méter magasan van. Ledobta a táskát. Tompa puffanással ért földet. Sokat gondolkozott még régebben, hogy hogyan is fogjon ehhez a lemászáshoz. Egyszer még az is eszébe jutott hogy mary poppins módra esernyőzik...Mindenesetre most inkább azt választotta hogy átugrik a lépcsőház feletti kiugró párkányra. Elrugaszkodott. Ugrott. Megérkezett. Sikerült. Egyben van. Első lépés megvolna. Két kézzel megfogta az ereszcsatornát. Innen már könnyű volt lejutni. Megfogta a táskáját és az állomás felé vette az irányt. Halvány mosoly futott végig az arcán. Kicsit Michael Scofieldnek érezte magát...

 Ébresztő óra törte meg a csendet a szobában. Női kéz vetett véget a hangnak. Az ablakhoz ment. Borult az ég. Pont mint a hangulata... Kiment a fürdőszobába. Elaludta gyönyörű fekete haját. Szemei karikásak.Kezdenie kéne már magával valamit. Ráadásul hogy hetek óta ugyanazt álmodja. Na de hát csak egy álom. Miért szökne el. Az nem lehet hogy tényleg megteszi. Miattam. Nem annyira nem hülye. BÁr így jobban belegondolva mégis. Van annyira hülye... Felöltözött és reggelizett. Reggelizett volna de nem volt étvágya. Nagyon rossz érzése volt. Nagy nehezen elkészült és kiment az utcára. Nincs első órája, de muszáj volt elindulnia. Gyaloglt keresztül a belvároson. Gondolatok mászkáltak ide oda a fejében. Nem tudta mit tegyen. Miért érzi ezt. MIért kellett ezzel a szerencsétlennel egyáltalán találkoznia. És miért nem bírja elfelejteni... Észre se mvette hogy az állomás felé megy. Csak akkor eszmélt fel amikor belépett a váróba. És meglátta ott volt. Szóval mégsem álom! 

 Kész rablás! Tizenötezer egy vonatjegyért. Pedig épp csak egy fél nap az út. Na mindegy. A lényeg hogy induljunk végre. De addig még fél óra. Benn sincs a vonat. És ahogy hátrafordult ott volt... A lány aki miatt most itt van. És akinek nem kéne most itt lenni. És miért néz? Máskor meg egy pillantás után elkapja a tekintetét. És miért jön közelebb. És miért fogja a kezem? És miért sír? És miért csókol? És miért kellett erre ennyit várni? És aztán..... na mi ez?? mi történik? zuhanás...

 Típ....Típ.....Tiptip....Tiptip...

 Mi a faszom ez? Hol vagyok? Ó bazdmeg. Ez csak az ébresztőórám. És hol az álom? Hol van az állomás? Hol a lány? Neeeeee. LAssan tudatosul bennem ami történt. Álom az álomba azt hiszem. Mint Madách ember tragédiájában. Neeeeee. Pedig annyira elhittem. És annyira jó volt. De vége. Soha nem létezett. Csak kitalálta az agyam. Az agyam boldoggá akart tenni. Kedves tőle. Az agyam kedveskedne a szívemnek. Ez is ritka. De tényleg. De miért?? Miért csak álom??? Miért? Miért? ??????????????????????????????????????????????,

?????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????